Bálint Nóra

Bálint Nóra vagyok. 1987-ben születtem, azóta Pécelen lakom és ennek nagyon örülök. A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban érettségiztem, most zenei főiskolára készülök.

Evangélikus, hívő családba születtem és hamar elkezdtem imádkozni Istenhez, így látszólag nincs is annyira éles kontraszt a megtérésem előtti és utáni életemben. Isten egyre közelebb jött hozzám. Nem tudok biztos időpontot kiragadni ebből a folyamatból, hogy mikor is tértem meg, de 2000 húsvétja előtt megértettem, hogy Jézus szeretete személyesen nekem is irányul. Hogy ha csak értem kellett volna, akkor is vállalta volna a halált. Ezután sokkal közvetlenebbé vált a kapcsolatom Istennel és sok újat tanultam. Van hová mennem a bűneimmel és MINDEN problémámmal! Isten a szívem kősziklája. Olyan ingadozó az egész természetem (pl. hangulatilag) és úgy tudnak a körülmények is hullámozni, hogy nem tudom elképzelni az életemet a biztos, egyenes, állandó Isten nélkül. Ő ugyanaz, amikor el vagyok keseredve és amikor „a plafonon vagyok”. :-)

1997 óta fuvolázok. Már korábban is szerettem volna egy olyan közösséget, amiben dicsőíthetem Istent, ahol szolgálhatom őt és a zenélésemet az Ő szolgálatába állíthatom. Nagyon-nagyon örültem, amikor –először csak kisegítőnek, de- meghívtak maguk közé a Szövetségesek. Ekkor egy erdélyi szolgálatra készültünk. Tényleg úgy éreztem, hogy befogadtak és nagyon jó emlék marad az erdélyi út. Örülök, hogy ezután is maradhattam! Remélem, hogy Isten használni fog itt engem.